Elállta a királynő útját Trump, II. Erzsébet lazán megkerülte
Ez nem egy kínos vígjáték, hanem Trump legújabb bakiparádéja. Annak idején a királynő találkozott Obamával is: ég és föld a különbség.
Ez nem egy kínos vígjáték, hanem Trump legújabb bakiparádéja. Annak idején a királynő találkozott Obamával is: ég és föld a különbség.
Elkészült a volt amerikai first lady memoárjának a borítója. A könyv világszerte 24 nyelven jelenik meg, magyarul is.
A Netflixszel társulnak, hogy inspiráló történeteket mondhassanak el.
Miközben az Orbán-kormány első intézkedése lesz egy gyomrost bevinni a renitens civileknek, Barack Obama amerikai exelnök az egyik ilyen szervezet vezetőjével fotózkodott.
A 2015-ben kötött megállapodás Obama elnökségéhez kötődik. A volt elnöki egykori külügyminisztere, John Kerry aktív "árnyékdiplomáciát" folytatott az elmúlt hónapokban, hogy megőrizzék az egyezményt, hiába.
Az amerikai politika néha képes a nagyon civilizált arcát mutatni.
Trump igazságügyi minisztere bejelentette, hogy nem veszik figyelembe ezentúl azt, hogy az egyes tagállamokban engedélyezték-e már a marihuána fogyasztását vagy sem. Ehelyett a szövetségi törvényekre alapoznak, amelyek tiltják ennek a drognak a fogyasztását is. Egyelőre nem tudni, hogy a gyakorlatban ez pontosan mit jelent majd.